Tiger Woods PGA Tour Golf 07
- Tesztplatform: PC
- —
- Írta: -=Flatline=-
Idén nincsen történelmi mód, azaz amatőr játékost választva (továbbra is amatőr, vagy profi karaktert lehet generálni – az az eltérés, hogy amatőr esetén saját magunk oszthatjuk el a tapasztalati pontokat, ahogy keservesen megszerezzük azokat, míg a profinál előre megalkotott karakterrel kell nyomulni) rögtön a manager részbe lehet burkolózni, azaz csapatot építeni, egyre több pénzt nyerni és a végén Tigert és csapatát lenyomni egy vértizzadós meccssorozatban. Nemes cél, az odáig vezető út pedig akadályokkal teli, de rendre üttök majd olyan gyönyörűeket, hogy azonnal körbekülditek a save fájlt az összes ismerősötöknek, hogy hogy tettétek be a lyukba a homokcsapdán innenről, a gazt átemelve, erős bal szélben, az újonnan vásárolt Nike labdával és hetes vas ütővel. Szinte lassított felvételben látjátok magatokat egy-egy jól sikerült ütés után, öklötöket rázva, kiintve a közönség felé, megigazítva az EA logós sapkát...
A karaktergenerálás külön öröm: a fülbevalóktól kezdve az összes kesztyűtípuson át, csakúgy mint tavaly, mindent személyre szabhattok, hogy aztán ne kelljen szégyenkezni Tiger mester előtt, amikor pontosabban üttök, mint ő. A karrier mód jól felépített, megfelelően szájbarágós a tanító szekció, plusz alap fokozaton (kezdőn) ideálisan használható a TrueSwing technológia, vagyis az egérre leképzett golfozás. Pár epizód óta már létezik: le és fel tologatva lehet a suhintás erejét és irányát szabályozni az egérrel. Egészen addig jó hibahatárral dolgozik a játék, míg nem léptek erősebb fokozatba. Onnantól minden apró eltérést regisztrál az egér, így rendre elcsavarjátok nem tetsző irányba a lövéseket. Javaslom, maradjatok a kezdő szinten, bőven jó, így is kihívás a játék. Persze mazochisták mindig lesznek (vagy csak az én kezem remeg nagyon…), nekik sok szerencsét.
A helyszínek közé bekerült pár új, a fák jobban lengedeznek, mint eddig, a homok és a fű szebb, plusz az egész játékmotor gyorsabbnak tűnik. Sajnos a kommentár hangok szinte egy az egyben ugyanazok, mint a tavalyi verzióban, úgyhogy ezért nem jár piros pont. Összességében nézve erős négyest alkotott az EA ebben az évben, remélem azért nem léptek olyan sokat előre, hogy jövőre földbedöngölő realitású és arcmimikájú verzióval kedveskedjenek a golfrajongóknak világszerte. Vegyétek, ha szeretitek a golfot, mert nincs szebb és jobb ebben a témában jelenleg, mint az EA-féle Tiger Woods.
Forrás: pcguru.hu
| « vissza a tesztekhez |
|---|
Értékelés
Az értékeléshez be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj!
| pepsifoci.hu |
|---|
- Geráék küzdöttek, de nem bírtak a Juvéval az Európa Ligában - videó!
- Geráék kétgólos hátrányban a Juve ellen - videó!
- Európa Liga: Juhászék nehéz helyzetben, újabb liverpooli pofon - videó!
- Kovács: Nem Újpestről indultak el a McStay távozásáról szóló hírek
- Gera az Európa Ligában: Juventus - Fulham (élő)
- Megbirkóznak a hóhelyzettel az NB I-ben, Juhász mégis maradhat az Anderlechtben - ez történt ma
Adatlap
Tiger Woods PGA Tour 07
Sport >>
megjelenés:
2006. szeptember 22.
fejlesztő:
EA Sports
kiadó:
Electronic Arts
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Értékelés
| + a golf maga, mint téma |
| - eltelt megint egy év, hol vannak az igazi újítások? |
| 70 |
|
||
|---|---|---|---|
| 0 | |||
| 0 | |||
| 70 | |||
| 0 |
A 10 legfrissebb teszt
Mystery Mania |
FIFA Street |
UEFA EURO 2004 |
FIFA 06: RTFWC |
FIFA 2004 |
FIFA 06 |
UEFA Euro 2008 |
Tiger Woods PGA Tour 08 |
NHL 08 |
Madden NFL 08 |
A hónap legnépszerűbb tesztjei
FIFA 08 |
Madden NFL 08 |
FIFA Street |
FIFA 07 |
World Cup 98 ** |
UEFA Euro 2008 |
UEFA CL 2006-2007 |
Mystery Mania |
NHL 08 |
Madden NFL 07 ** |


